A világ változik, trendek jönnek-mennek, vírusok bukkannak fel és tűnnek el, a technológia is berúgta a ház falát, na és persze egyre több a szakember. Ezzel párhuzamosan tehát egyre több a jó szakember is. Így aztán érdemes megérteni, hogy mi alapján választ kollegát egy terem, mi alapján választ edzőt a kliens, és mit képviselsz te magad, azaz hol tartasz a versenyben.

A kezdők előnye a formálhatóság és friss tudás, a pár éves múlttal rendelkezőknek már szuper tapasztalataik vannak, ráadásul értik azt is, hogy miben áll a szakmai erősségük. A külföldi munkatapasztalat, a specializálódás, nyelvtudás és egyéb skillek mindig jól mutatnak a csomagban. S még ezek meglétekor is érhet meglepetés egy interjú alkalmával.

Kincs, ami nincs

Engem például váratlanul ért, amikor egy norvég terem keresett edzőket és a technikai kérdések csupán 20 %-ban voltak jelen a beszélgetésben. Sokkal fontosabbnak ítélte a kérdező a személyi edzés egyéb aspektusait. Főleg a sales-re hegyezte ki az interjút, illetve a saját edzéseimre volt kíváncsi. (okos, nagyon okos…hiszen ezzel 2 legyet ütött egy csapásra, máris lefedte a technikai témakört és megtudhatta, hogy értem-e miért csinálom azt, amit csinálok) akkoriban én a vendégmegtartásban voltam nagyon elmélyülve, ezért tudtam is ezt azonnal kommunikálni, szóval volt valami olyasmi, amit speciálisan én tudtam volna hozni a házba. Végül azonban nem engem választottak.

Aztán amikor Kairóban a brit stúdióban, totál kezdőként, nulla nap munkatapasztalattal felvételiztem, akkor az volt a szerencsém, hogy épp egy ilyen kis zöldfülű európait kerestek. Ugyanis a ház szabályait egy-egy tapasztalt kollega nem tolerálta túl jól 3-4 év itt eltöltött idő után. Túl merevek voltak és sok esetben épp a stúdió fenntartása ellenébe mentek ezek az elgondolások.

De volt olyan felvételiztetés is, ahol egy 8 oldalas vizsga feladatalappal vártak. Semmit, de semmit nem kérdeztek az egyéb kapcsolódó területekről. Nem is fejeztem be a teszt kitöltését, mert túl gagyinak ítéltem meg a termet.

Tipikus területek, várható kérdések

Egy színvonalas hely adni fog arra, hogy ne csak a szakembert járja jól körül, de az embert magát is. Ez a hozzáállás a járvány következtében a magára valamit is adó létesítmények esetében véglegesedett. Mindez pedig azt vonja maga után, hogy folyamatosan készenlétben kell állni a trendek alakulásával, hogy minden szereplő szempontjait megérthessük. Persze ugyanezt illik megtennie a termeknek is, ahol a jó edzők jelenléte elmondhatatlanul felértékelődött.

  • Tipikus, hogy mind a vendég, mind pedig a menedzsment szeretné megérteni az edző motivációit. Sokszor és sokan kérdeznek rá arra, hogy miért lett edző az edző. Erre létezik az unalomig ismételt „gyerekkorom óta sportolok” válasz és léteznek a mélyebb önismeretre és élettapasztalatra következtetni engedő válaszok. Mindenki döntsön saját belátása szerint.
  • Az, hogy az edzések hibridek, változatosak, s lekövetik a vendég igényeit, alapvetőnek kell, hogy számítsanak. Nem csak időben történik meg mindez, de 2022-ben a térben sem jelenthet akadályt semmi. Tudd, hogy mit nyújthatsz online és offline. Értsd, hogy ebből hogyan profitálhat a terem és a vendég. A technológiai tudás és online jelenléttel kapcsolatos tapasztalatok is terítéken lesznek, ha interjúról van szó.
  • A vendégmegtartás kérdései nem csak arra vonatkoznak, hogy használsz-e erre irányuló stratégiákat, hanem konkrétan arra, hogy mindezt milyen platformokon, milyen eszközökkel és milyen intenzitással teszed? Konyítasz-e a közösségépítéshez, social felületekhez, van-e social jelenléted és mindez tud-e illeszkedni a terem koncepciójába vagy épp az ellenkezőjét képviseli annak?
  • Étkezés fronton milyen szakemberek vannak jelen a referencia hálózatodban, te magad milyen rendszerben étkezel? Esetleg van-e saját végzettséged a PT-vel párhuzamosan, mely arra jogosít, hogy étrendet fogalmazz meg?
  • Milyen módszereket alkalmazol arra, hogy nyomon kövesd a progressziót? Mit teszel, ha épp stagnál a vendég, hogyan illeszted mindezt bele egy nagyobb képbe, azaz hogyan fogod megtartani és inspirálni őt?
  • Mi az eljárás, ha kezdő vendéggel dolgozol, ha csalódott újrakezdővel, mi a rutinod az új vendégekkel? Hogyan építed fel a sales folyamatot, mely pontjain vagy a legerősebb ennek a folyamatnak és hol a leggyengébb?

Ezek csupán általános kérdések és témakörök, természetesen jól le kell, hogy kutasd a termet, ahová a szíved húz, hiszen nagyon sok féle koncepcióval működő létesítmény közül válogathatsz. Más az elvárás és a szemlélet például egy funkcionális edzőkkel dolgozó teremben, mint egy nemzetközi lánc esetében. Másra domborítják ki a képet, hiszen más közönséggel és más költségvetéssel is dolgoznak.

Minden azzal kezdődik, hogy te magad meg tudd határozni mit szeretnél és ki vagy edzőként, mit képviselsz emberként.

Írta Csurgó Krisztina személyi edző, iskolai magatartás és well-being vezető

Képek forrása itt és itt.