Szakmai cikkek

Fitnesz Menedzsment – Business

Gondoltad volna?

Ma már egyszerűen szükséges láthatóvá és kereshetővé válnunk ahhoz, hogy bővítsük azoknak a körét, akikhez valójában kommunikálunk, akiket meg szeretnénk szólítani, akikkel kapcsolódhatunk, akiket inspirálhatunk és akikből akár közösségeket is építhetünk, ha épp ez a cél.

Szakanyag

Öregedés újratöltve: határozottan menő!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a 60 éven felüli népesség aránya a mai 12%-ról 2050-ig majdnem meg fog duplázódni 22%-ra. Jelentős marketing potenciállal rendelkezik a mai 60+-os korosztály, amely látványosan másképpen öregszik a korábbi generációkhoz képest.

Szakanyag

Termékenység, mint az egészségi állapot fokmérője

A gyermekvállalás későbbre tolódott, a férfi örökítő anyag minősége pedig az elmúlt 40 évben 52%-kal romlott, ezért a mai harmincas korosztály legjelentősebb, önköltségű egészségügyi kiadását a mesterséges megtermékenyítés jelenti.

Szakanyag

SMARTEXERCISE, ahol hipernek lenni plusz pont

Az európai gyerekek aktívak és átlagosan jó alapokkal jönnek az oviba, de a városi élet rajtuk is nyomot hagy azzal, hogy az összetett és komplex mozgások megléte életkorukhoz képest lehetne sokkal biztosabb is.

Csurgó Kriszta SmartExercise
Medical FitneszSzakanyag

Megéri? 2.rész

Az elhízás, illetve általánosságban a mozgásszegény életmód hosszútávon előre jelezhető mellékhatásai, a belőlük származtatható betegségek sora pedig igen szerteágazó.

Medical FitneszSzakanyag

Megéri? -1.rész

Az elhízás genetikai és életmódbeli okairól, valamint annak életmód és táplálkozás általi csökkentéséről, a vonatkozó egészségügyi kockázatokról.