Az izomátvágás nélküli, minimalizált oldalsó feltárással elvégzett, illetve a hagyományos feltárással kivitelezett csípőprotézis műtét utáni rehabilitáció elteltével sem javallott ugrásokkal, intenzív rotációs mozdulatokkal, és magas becsapódással járó sportokat végezni az általános szakorvosi ajánlások szerint.

Mégis, ma már egyre több olyan sportolóról hallani, akik csípőprotézissel tértek vissza a saját sportágukba és sikerült közelebb kerülniük edzéssel kapcsolatos törekvéseikhez.

Visszatérés a tánchoz

Elizabeth Roxas-Dobrish például profi táncosként és táncoktatóként dolgozott, amikor azzal szembesült, hogy csípőprotézis műtétre van szüksége. Esetében az „anterior minimal invazív” műtéti módszert választotta az orvosa, mely elülső feltárással kerül kivitelezésre.

Ez a jelenlegi legújabb technika, s a hagyományos beavatkozásnál sokkal kisebb megterhelést jelent a szervezet számára, valamint az adatok fényében az is elmondható, hogy a rehabilitációs időtartam is lerövidül ezen típusú operációk után.

Kis bemetszésen keresztül, az izmok szétválasztásával jut el a szakember az ízülethez, szétvágásra nincs emiatt szükség. Ezzel a megoldással sokkal stabilabb lesz az ízület, ám az eljárást nem támogatja a túlsúly.

Elizabeth esetében kritikus volt az ízületi mozgástartomány megtartása, de legalábbis a visszaépíthetőségének lehetősége, ezért is döntöttek az izomátvágás nélküli módszer mellett.

Majd, amikor újabb projekt felkéréssel keresték meg a táncost, azonnal konzultált az orvosával, aki a részletes kiértékelést követően arra bíztatta, hogy fokozatosan, egy jól felépített program segítségével nyugodtan térjen vissza a tánchoz.

Ma már fájdalom és probléma nélkül végzi táncos feladatait Elizabeth.

Visszatérés a hosszútávfutáshoz

Tim, aki futó atlétaként egy szerencsétlen baleset következtében kényszerült csípőprotézis műtétre, a rehabilitációs időszaka alatt figyelt fel egy podcastra, melyben a helyi SPARK Physical Therapy programról volt szó.

Azonnal fel is vette a kapcsolatot a beszélgetés résztvevőivel, akik nyitottan fogadták őt, hogy közösen határozzák meg Tim futással kapcsolatos céljait. A műtétet követő hatodik hónapban kezdett bele Tim a Duane által létrehozott programba, miután a rehabilitáción már túl volt. Erősítő, mobilizációs edzésekkel párhuzamosan a futás is helyt kapott a céljaihoz szükséges progresszióban.

Elmondása szerint a kulcs Duane programjának következetes követése, a heti háromszori speciális gyakorlatok elvégzése és a lassú haladás együttes jelenléte volt. S, bár Tim eleinte nem tapasztalt fejlődést, a második hónap környékére végre láthatóan javult a gyorsasága. A program továbbá olyan hatékony mobilizációs és erősítő gyakorlatokkal ismertette meg, melyeket korábban nem végzett, de ma már nem hagyná el azokat. Tim túl van egy 50 mérföldes versenyen és a célja a maraton. Mind a felkészülést, mind a versenyt fájdalom nélkül tudta teljesíteni és a csípő mobilizációja is kielégítően fejlődik. Tim 65 éves.

Visszatérés a jógához

A hagyományos ajánlások értelmében a jóga gyakorlásának legnagyobb kockázata a protézis elmozdulása. A konvencionális csípőprotézis műtétek utáni ajánlások közel húsz éve alig változtak:

jellemzően azt tanácsolják a szakorvosok, hogy a páciensek tartózkodjanak a csípő abdukciótól, csípő flexiótól és a rotációtól, miközben a jógagyakorlatok tipikusan tartalmaznak olyan mozdulatokat, melyek ezeket a „tiltott” irányokat és mélységeket célozzák. (220 fokos rotációk, hiperextenzió, például a „piegon” gyakorlat vagy a „seated twist” gyakorlatok során)

„Az eddigiekben csupán elméleti tudásunk volt arról, hogy mi történhet a testtel, ha a műtét után is folytatnánk a jógát.” Mondja Dr. Yun, aki a Saint John’s Egészségügyi Központ egyik igazgatója Santa Monica-ban.

„Egy az American Association of Hip and Knee Surgents általi tanulmány például egyáltalán nem is foglalkozott a jógához való visszatérés kérdésével, azaz még elméletben sem fontolta meg a szakorvosokból álló gárda annak lehetőségét, hogy ez reális lenne.

Mi azt a döntést hoztuk, hogy visszamenőlegesen 2010 és 2019 közöttig elkészítünk egy tanulmányt, melyben olyan csípőprotézis műtéten átesettek vettek részt, akik jóga instruktorként nevezték meg magukat. Ők kimondottan olyan jógagyakorlók, akik egyben oktatók is.”

A felmérés kiemelten vizsgált pontjai a következők voltak:

  • Visszatérés a jógagyakorláshoz
  • Visszatérés az oktatáshoz
  • Komplikációk és egészségügyi háttér
  • Újra kórházba kerülés

A kiértékelésben résztvevők mindegyike visszatért a jógázáshoz és az oktatáshoz is. A tanulmányban 40 előre meghatározott jógapózt állapítottunk meg, melyek mentén ezek kivitelezésének gördülékenységét, illetve kihívásait kívántuk regisztrálni.

(alább ezeknek egy része látható)

„Az első kimutatható eredményünk, hogy minden páciens visszatérhetett az oktatáshoz. Mindez átlagosan 2 hónap elteltével történt meg és a legfőbb motiváció a munkába való visszatéréshez a pénzügyi vonzat volt.

A második eredményünk, hogy mindannyian újra képesek voltak gyakorolni a jógát. Ez szintén átlagosan 2 hónap elteltével történt meg, az általános ajánlások ellenére.”

„A tanulmányban szereplő 40 jógapózt a vizsgált oktatók 96%-a nehézségek nélkül volt képes kivitelezni. Csupán 4% számolt be nehézségekről, ők egy-egy póz módosított/könnyített verzióját gyakorolták.

Talán az egyik legértékesebb kimutatás az a lista, melyet az oktatókkal készült interjú után állítottunk össze az ő saját ajánlásaik mentén, arra vonatkozóan, hogy hogyan érdemes megkezdeni a jógázáshoz való visszatérést és felépíteni egy lehetséges programot.”

  • Mindenképp vissza kell térni a kezdő szinthez és az alapoktól kezdeni meg a gyakorlást
  • Hagyd, hogy a fájdalom vezessen
  • Koncentrálj a helyes kivitelezésre és a stabilitásra a gyakorlatok mélysége helyett
  • Ne folytass semmi olyat, ami furcsa érzéssel jár
  • Semmi olyat ne próbálj ki, amit a műtét előtt sem tudtál megcsinálni
  • Használd az önreflexiód és urald az egód
  • Engedd meg magadnak a saját tempódban való gyógyulást
  • Haladj lassan
  • Használj jóga téglát a bonyolultabb pózoknál
  • Figyelj magadra, a tested és a mentális jelenléted kapcsolatára
  • Ne kezdj bele fájdalom tesztelgetésbe
  • Dolgozz olyan instruktorral, akinek van tapasztalata csípőprotézis műtéttel

Írta: Csurgó Krisztina, Személyi edző, iskolai magatartás és well-being vezető