A 3-5 éves gyerekek fejlődési üteme természetes módon eltérő, amit egy tól-ig skálán jól lehet szemléltetni, s ahol a fejlődési mérföldkövek elérésének időpontja nincs kőbe vésve.
Amikor mozgásos foglalkozásokról van szó, akkor tehát egy eltérő készségekkel rendelkező csoportról beszélünk, akkor is, ha ez a csoport egyébként azonos korcsoportú. Tovább színesítheti a képet, ha egy-egy csoportban SNI (speciális nevelési igényű) gyerekek is vannak.
Ezekből a paraméterekből jól látható, hogy a mozgásos és fejlesztő céllal elindított programoknak milyen komplexnek kell lennie egy óvodai környezetben is, ha valódi progressziót szeretnénk eszközölni.
Mindennek kivitelezése házon belül azonban szinte lehetetlen. Egy-egy hasonló program tervezést, résztvevőket, eszközöket és időt igényel. Ugyanakkor nagyon is nagy szükség van ezekre a mozgásfejlesztést célzó foglalkozásokra, s ráadásul mindezt napi szinten kellene beilleszteni az óvodai életbe.
Labda, a jóbarát
Amikor testnevelőként dolgoztam óvodákban – ezt a tevékenységet ugyanis a legtöbb óvoda kiszervezi Kairóban- gyorsan szembesültem azzal, hogy milyen nagy kihívást jelent az összes gyerek foglalkozásba való aktív bevonása. A rendelkezésre álló eszközök választéka sem volt épp kielégítő, ezért mindent egybevetve kénytelen voltam elővenni mindazt, amit valaha a személyi edzés során alkalmaztam. Így történt, hogy különböző méretű és textúrájú labdák köré építettem az órát. Foglalkozásról foglalkozásra egyre több gyereket tudtam bevonni és rájöttem, hogy ha egyszerűen átemelem a gyakorlatok szintezésének elvét a személyi edzésből, akkor azok is részt tudnak venni a játékban, akik sokkal vannak lemaradva a csoport átlagtól.
A foglalkozás önálló életre kelt
Annyira sikeres lett az elgondolás, hogy egy-két hónap elteltével teltházas tornaórákat tudtam felmutatni. Mivel kicsit magam is megrémültem attól, hogy valami teljesen újba nyúltam bele, amivel eddig nem találkoztam, szerettem volna megmérettetni a koncepciót. Egy autista gyerekek és fiatalok fejlesztésével foglalkozó központban kaptam lehetőséget arra, hogy tovább gondoljam a programot, teszteljem az elképzeléseimet és elvessem azokat a szempontokat, melyek nem működőképesek. Ebben a centerben nem csak a gyerekekkel dolgozhattam együtt, de egy foglalkozás-terapeuta szakértelme (OT) is rendelkezésemre állt, aki nagyon sokat adott hozzá a programban szereplő gyakorlatokhoz, illetve a teljes koncepcióhoz.
2 hónapos közös munka elteltével végre eredményeket is regisztrálhattunk. Az egyik számomra legérdekesebb kimutatható eredmény az volt, hogy a leesési/támaszkodási reflex több gyermek esetében is elégségesen működőnek volt leírva a center adminisztrációjában, ám ugyanezt a reflexet az én labdás foglalkozásom egyértelműen hiányzónak mutatta. Nagyon izgalmas volt látni, milyen teszteléseket használtak házon belül, mi mentén haladtak a foglalkozás terápia alkalmával és mit adott hozzá egy-egy fejlesztési pontnál a labdás módszer. Ennek hatására elkezdtük a nagy labdát gyakrabban és eltérően alkalmazni a foglalkozás terápiában, miközben az én gyakorlat repertoárom is bővült, hiszen immár sokkal komplexebben tudtam tekinteni egy ovis korosztály fejlesztésére. (Nem beszélve az akkor ovis korban lévő lányom saját fejlesztéséről, aki szintén le volt maradva a kortársaitól pl. lépcsőzés terén.)
SmartExercise
Idővel tehát összeállt egy sokkal szofisztikáltabb program, mely továbbra is az óvodákat célozta, ám a változások lehetővé tették, hogy integrált-inklúzív csoportokra is alkalmazhassam a foglalkozást. A tornám neve a SmartExercise nevet kapta, mert az ügyességre fókuszál, miközben a lehető legélvezetesebb perceket célozza létrehozni.
Kairóban tehát sikeres volt a módszerem, de a magánéletem úgy alakult, hogy Dubajba költöztem a családommal. Így esett meg, hogy egy teljesen eltérő környezetben és kultúrában is megpróbáltatott a SmartExercise. A szolgáltatást a helyi elvárásoknak megfelelően alakítottam át. A képes dokumentáció és a személyes fejlődési riport, melyet minden szülő megkapott az óra után, illetve a féléves és éves összefoglaló, szerves részét képzezte a teljes csomagnak. Ez egyben a menedzsment részéről is nyomon követhetővé tette, mi is zajlik az intézményben egy-egy szemeszterben.
Mi lenne, ha azt csinálnánk hogy
A foglalkozás, bár progresszióra épül, mégis leginkább a játékra fókuszál. Bevonja a gyerekeket abba, hogy választhassanak a gyakorlatok és játékok közt, sőt kitalálhatnak saját gyakorlat szintezést is. Bátrabbak nyugodtan előállhatnak őrült ötletekkel is, hisz annak biztonságos keretek közé tétele a torna felügyelőjének dolga. A végső cél a biztonsággal kivitelezett kihívást jelentő összetett mozgások megléte.
A SmartExercise minimum egy asszisztenssel tud hatékonyan működni, hiszen az eltérő gyakorlatokat nehezebb felügyelni még kis csoportos felállásban is. A foglalkozás kültéren és beltéren is megtartható. Minden esetben előnyös ha cipő nélkül végeztetjük a gyakorlatokat és amennyiben kültéren füves vagy apró kavicsos talaj áll rendelkezésre, kiaknázhatjuk a földelés nyújtotta lehetőségeket is.
Eszközök
Bár a labdák képezik a torna központi elemét, mégis szinte bármilyen egyéb eszköz is a foglalkozáshoz adható. Az egyik oviban pl. voltak kis méretre vágott fatörzsek, melyek szuper eszközökké váltak mind koordinációs készségfejlesztés, mind pedig játék szempontjából.
A gimnasztikában használatos szivacsos elemeket is nagyon jól lehet kombinálni a labdákkal de egy teljesen minimalista környezetben is élvezetes foglalkozást szervezhetünk kizárólag a labdák használatával.
Érdekességek
Mivel nemzetközi környezetben dolgozom, nagyon közelről tapasztalhatom meg az egyes kultúrák első évekhez való hozzáállását. A legügyesebbek (torna szempontjából értem itt az ügyesség szót) tipikusan az ázsiai gyerekek, kiknek családi életbe való természetes bevonása korán trenírozza őket. A pálcikával evés, a tányérok ki és bevitele, a víz pohárba kiöntése lehetővé teszi, hogy a gyerekek olyan magabiztosságot, stabilitást és koordinációt építsenek ki magukban, melyek nem átlagosak nyugaton egy három éve kisgyermek esetében. Mi a „megcsináljuk nekik” szubkultúrában élünk és működünk, ezzel gyakorlatilag késleltetve azokat skilleket, melyek egyébként 2-3 generációval visszább még nálunk is jelen voltak e korosztály körében.
Ha egy japán kisgyerek van a csoportban, akkor biztos lehetek abban, hogy számára extra szintezéssel kell előállnom, mert annyira rutinosan mozog a térben akkor is, ha akadályoztatva van, mondjuk instabil felülettel vagy épp labdákkal a kezében.
Egyiptomi és arab kultúrából érkező gyerekek tipikusan a TV néző otthonokban nevelkednek, ahol sokáig élvezhetik anyukájuk segítségét, ezért őket a stabil alapok beépítésével kell nyúzni.
Az európai gyerekek aktívak és átlagosan jó alapokkal jönnek az oviba, de a városi élet rajtuk is nyomot hagy azzal, hogy az összetett és komplex mozgások megléte életkorukhoz képest lehetne sokkal biztosabb is. A városban élve ugyanis nem olyan evidens a kültéri időtöltés, ahol mászni, szaladni, ugarani, lógni, húzni és tolni lehetne napi szinten.
Ha az óvodákban nem pótoljuk ezeket a kimaradásokat, akkor nagy valószínűséggel olyan fontos mozgásminták maradhatnak ki, melyek az idegrendszer fejlődése szempontjából kritikusak.
Egy szebb világban az óvodai órák minimum 50%-ban kellene, hogy a mozgásos foglalkozásokról és szabad játékról szóljanak.
Csurgó Krisztina személyi edző, iskolai magatartás és well-being vezető, fitnesz kommunikációs mentor írása.
A cikkben közzétett képek Csurgó Krisztina tulajdonát képezik.