A cukorbetegség az egész társadalom számára nagy terhet jelent: magas egészségbiztosítási költségek, csökkent produktivitás és kereset a betegek részéről, és akkor még nem is említettem az őket ápoló családtagokat. Ezért sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani a megelőzésre, a nagy rizikójú személyek felkutatására. Szűrni kellene mindazokat, akik 25 kg/m2 feletti testtömegindexszel rendelkeznek, valamint a következő rizikófaktorok közül bármelyikkel: fizikailag inaktívak, volt már magas vércukorértékük, közeli rokonuk cukorbeteg, policisztás ovárium szindrómájuk van, terhességi cukorbetegségük volt, a HDL-szintjük 0,9 mmol/l alatti vagy a trigliceridszintjük 2,8 mmol/l feletti, a családban kardiovaszkuláris betegség előfordult, magas a vérnyomásuk. 45 éves kor felett pedig mindenkit szűrni kellene 3 évente még e tényezők hiányában is.
Németországban már rájöttek arra, hogy óriási előnnyel jár a betegségek megelőzése. Alapvető törekvés náluk, hogy életmód-változtatásra, diétára és rendszeres testmozgásra buzdítják a veszélyeztetett populációt. Megelőző programjuk célkitűzése felderíteni azokat a személyeket, akiknek csökkent a glükóztoleranciája (azaz még az egészséges szénhidrát-anyagcsere és a cukorbetegség között vannak), számukra intenzív beavatkozást biztosítani és az elért életmódváltozás fenntartását kontrollálni.
A folytatásban néhány kutatásból idézek, amelyek mind azt bizonyítják, a 2-es típusú cukorbetegség megelőzéséhez a testzsírfelesleg felhalmozódását és az inaktivitást kellene elkerülni.
Egy amerikai, 23 ezer személy kérdőívét feldolgozó felmérésből kiderült, ahogy a diabetes kockázati faktorainak száma nő, úgy csökken a fizikai aktivitás. A nem cukorbetegek 58%-a folytat fizikailag aktív életmódot, míg a cukorbetegek közül csupán 39% végez hetente legalább három alkalommal minimum félórás, közepes vagy élénk fizikai aktivitást. Meglepő és egyben szomorú, hogy a cukorbetegek csupán 73%-ának tanácsolta az orvosa, hogy végezzen több testmozgást.
Egy másik kutatásban, 1986 és 2002 között, 68 907 kezdetben egészséges nővér életét követték nyomon. A 16 év alatt 4030 lett diabéteszes, náluk magasabb BMI-t és nagyobb haskörfogatot mértek, és az évek alatt mindannyiuknak csökkent a fizikai aktivitása. A 30 BMI felettiek és keveset mozgók (2,1 MET óra/hét) esélye 16,75 százalékkal, a fizikailag aktív túlsúlyosok 10,74 százalékkal, a normál súlyú és mozgásszegény életmódot folytatók 2, 08 százalékkal többen lettek cukorbetegek, mint a normál testalkatú (25 BMI alatti) és aktív (22 MET óra/hét) nők.
A fentiekből kitűnik, a túlsúly és a fizikai inaktivitás kombinációja a legveszélyesebb, ezek a fő okai a cukorbetegség kialakulásának, viszont egyedül a mozgás beiktatásával már jelentősen csökken a kockázat. Egy fizikai aktivitás szerepét áttekintő tanulmány szerint a heti legalább 150 percnyi mérsékelt és közepes aktivitás (például nem lendületes gyaloglás) 20–30 százalékkal csökkenti a cukorbetegség keletkezésének esélyét még súlycsökkenés nélkül is. Tehát azoknak, akik túlsúlyosak maradtak, de fittebbek lettek („fit-fat”), jelentősen javultak az életkilátásaik a „nonfit-fat” csoporthoz képest. Fontos észben tartani azonban, hogy az elhízás hátrányát a nagy fittség csak csökkenteni képes, teljesen eltüntetni nem. A vizsgálatban részvevők 2–13%-ában a mozgás ellenére kialakult a diabetes, amit többek között genetikai okokkal, más rizikótényezők fennállásával és az aktivitás nem elegendő mértékével és/vagy intenzitásával magyaráztak.
Más kutatások nem az inaktív életmód és diabétesz közötti összefüggésre koncentráltak, hanem a sport cukorbetegekre gyakorolt pozitív hatását igyekeztek konkrét adatokkal alátámasztani. Ezek szerint az 1g/ttkg szénhidrát elfogyasztása után végzett félórás könnyű biciklizés olyan mértékben mérsékli a vércukorszint emelkedését, mint egy vércukorszint-csökkentő tabletta. Hat egymás utáni napon 500 kalóriányi gyaloglás pedig az ülő életvitelű, kövér személyek inzulinhatékonyságát 40%-kal javította. A CGM (continuous glucose monitoring), azaz a folyamatos cukor-monitorozás, a szövetközti folyadék glükóztartalmának állandó elemzését teszi lehetővé, amely elég jól tükrözi a vér glükózszintjét és így a nap minden percében követhető a cukorbeteg páciens vércukorszintje. Ennek segítségével megállapították, hogy nem csak az egyórás, tejsavküszöb-intenzitással végzett kerékpározás alatt, hanem a nap további részében is végig alacsonyabbak voltak a cukorértékek, nagyobb arányban voltak a normális vércukortartományon belül, mint egy átlagos kontrollnapon. Tehát nem csupán az egyszeri testmozgás során, de az azt követő órákban is javul a cukor felhasználása. Egy 40-60 perces, közepes intenzitású terhelés után akár 20 órán át észlelhető a vércukorszint csökkenése! Az edzés inzulinszerűen hatva segít a glükóznak bejutni az izomsejtbe, és mindaddig (órákon, vagy akár napokon keresztül) növeli az inzulin iránti érzékenységet is, amíg helyre nem állnak a szénhidrátraktárak.
Egészséges szervezetben a glükóz négyötöde nyugalomban is az izomban ég el, fizikai terhelés során pedig még ennél is nagyobb az arány. Idős, túlsúlyos és inaktív személyek az aerob kapacitás 75%-ával végzett heti öt edzéssel, 1900, illetve 1300 napi Kcal bevitel mellett 3 hónap alatt nem csak a fittségüket növelték, hanem a nyugalmi zsírégetés is fokozódott.
A folytatásban a diabeteszes kliensek edzéséhez adunk gyakorlati tanácsokat.
A cikket Bajkay Ágnes újságíró (PPKE BTK), gyógytornász (SE-ETK), személyi edző (IWI), tudománykommunikációs szakember (ELTE TTK) írta.
Kép forrása: itt.
